2013. augusztus 30., péntek

Visszatekintés

Az oldal új ezért szeretnék pár szót mondani az I. Hősök Napjáról és magunkról is.

Én magam 2001. február 2.-án kezdtem el játszani, legalábbis a legelső karakteremen ez a dátum áll, mert akkoriban még mindent kitöltöttünk, nem volt elég egy üres A4es lap pár felskiccelt érték és egy gyors előtörténet egy könnyed délutáni játékhoz. 2004 nyarán vettem részt az első szerepjátékos eseményemen, akkor még mint kezdő rácsodálkoztam mindenre. Ma már kissé kevésbé kezdőként (habár sokak szerint letagadhatom az elmúlt 10 évet) és megannyi - habár közel sem annyi amennyit szeretnék- táborral, versennyel és találkozóval a hátam mögött, döntöttem úgy, hogy pár ismerőssel belevágunk egy találkozóba. Anno évekkel ezelőtt próbálkoztunk a Szekszárdi Babits Mihály Művelődési házban egy klubbot működtetni, sajnos inkább kevesebb mint több sikerrel, aztán az érdeklődés hiányában hanyagoltuk. De a remény hal meg utoljára ezért Krónikák.hu és Amund által kialakított rendszerrel és ahhoz csatlakozva, született meg a döntés, hogy próbáljuk meg.
Nem titkolt célunk volt, hogy megpróbáljuk kicsit összefogni, esetleg mederbe terelni a Tolna megye és környéki szerepjátékosokat. Illetve az ilyen találkozók jó alkalmak egy-egy új party kialakítására is.
Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen esemény elsődleges célja a szórakozás és, hogy mindenki jól érezze magát, nem pedig egy olyan esemény ahol versenyezni kell a többi csapattal, ennek ellenére elkészítettünk egy vándorkupát amit alkalomról, alkalomra elvihet a mesélők által legjobbnak vélt csapat, de ez a cím nem örökös, csak a következő találkozóig tart. Célunk egy jó hangulatú közösséget létrehozni, ahol nyugodtan eltölthetünk egy napot a szerepjátékkal.