2016. április 10., vasárnap

VII. Hősök Napja - ...és ami utána következik!

Első körben szeretném mindenkinek megköszönni, hogy részt vett a rendezvényen és jelenlétével emelte a nap fényét! Rekord mennyiségű létszám gyűlt össze ezen a kissé borongós reggelen. majd 40 fő. 

A találkozóra elkészült a rendezvény hivatalos Zászlaja is, amin a fenti címerünk szerepel! Nagy büszkeséggel mutattuk be a nagyérdeműnek!

Én magam egy régi ismerős csapatnak ültem le mesélni, hosszú évek óta nem sikerült együtt játszunk, így hatalmas élmény volt újra velük kalandozni! Az idei Kahrei modulunk, néhány szempontból nem volt igazán hagyományosnak tekinthető, de hiszem, hogy sikeresen vettük az akadályokat, és remélem mindenkinek annyi örömet okozott lejátszani, mint nekünk megírni. 
Biztos sokan tudjátok már, de nagyon fontos, hogy a kaland befejezése azért volt olyan mert hosszú távra tervezünk! A mostani kaland az Olajos Rongyok címre hallgatott és nyitányaként funkcionált egy négy alkalmas kampány számára!
Kis közérdekű közlemény, hogy a kampány alatt azok a karakterek akik részt vesznek legalább 2 kalandban a következőre már +1 szinttel jöhetnek!
Habár csak a magam nevében beszélhetek, de én nagyon jól éreztem magam, még egyszer köszönöm minden játékosnak és mesélőnek, hogy eljött. Számomra mindig nagyszerű élmény végignézni egy teremnyi szerepjátékozó emberen és tudni, hogy igen ezt is sikerült megvalósítani, sikerült jó hangulatban asztalok mellé ültetni közel 40 embert. Remélem ez a létszám csak nőni fog az elkövetkezendő alkalmakkal hiszen mindannyian tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy:

"Örökké akartok élni?"

Így ünnepelt a győztes csapat!
Fénytörők (Nem, nem Magyar Gergely mesél!)
Északi Kalandozók
Maradék
Névtelenek
A falka
Holnap Hősei
A két róka szelleme
Íme így festettünk mi mindannyian!

2 megjegyzés:

  1. Wow, mennyi régi ismerős! Sajnálom, hogy ki kellett hagynom ezt a rendezvényt. Csak így tovább, srácok!

    VálaszTörlés
  2. Még egyszer köszönjük a szervezést, a mesélést és a kalandot is. Jól éreztük magunkat.

    VálaszTörlés