Közeledik a tábor lassan de biztosan, várjuk a jelentkezéseket, ne feledjétek október 16. napjával le kell zárjuk a helyszín kérésére. Mi ott leszünk a 0. napon is és várunk mindenkit aki kicsit kikapcsolódna velünk, hogy lélekben felkészüljön a kaland megpróbáltatásaira.
Karaktereket a nyáron már kipróbált karakteralkotással várjuk, és ne feledjétek, hogy az a karakter aki részt vett mindkét kalandban ami a kampányhoz tartozik (Olajos rongyok, Észak és dél), annak a jutalma +1 TSZ!
Alább pedig álljon a hangulatkeltő Tanti tollából:
Megtorlók
Zúna
szundikálását köhécselés szakította félbe. A mokány, fiatalnak számító törpe nő
balra nézett, miközben keze rászorult a vastag, fekete posztóköpenye
takarásában lévő kurta hajítóbárd nyelére. A holdak fényében közeledő alak
láttán azonban rögvest eleresztette. A tűz körül alvó többi alak is mozgolódni
kezdett.
- Lóin – mondta ki a jövevény
nevét, miközben kidörzsölte a szemeiből az álmot.
- Elmúlt éjközép, te jössz – suttogta
az idősebb, borzprém kucsmás, férfi létére szintén csupasz arcú törpe, és kérges
tenyeréből egy nagy marék ízletes fenyőmagot szórt Zúnáéba, majd lefeküdt a még
meleg talajra.
- Köszönöm. Rakok a tűzre – dünnyögte
a nő, miközben felcsatolta a rövidkardját, és megmozgatta a elmacskásodott tagjait.
Hamarosan felfigyelt a közelből idehallatszódó mormolásra.
- Napnyugta óta csinálja – Lóin
mintha a gondolataiban olvasott volna.
- Pompás. Már csak ezért is el
kéne vágni annak a förtelemnek a… –
elharapta a mondat végét, mert homálytestvére megfedte, amiért káromolni merte
a… szövetségest.
A majd’ másfél évszázadot megélt nő és
bajtársai gaábok voltak. Olyan kőfiak, akik gyalázatos bűnöket követtek el Torof
Oggi királyságában, ezért kitaszíttattak, és csak akkor térhetnek haza, ha a
kontinens összes shúrja holtan, kivérezve hever a lábaik előtt. Gaztetteikről
hallgattak, mint a barlangi halak. Talán le is döfték volna azt a törpét, aki
firtatni merészeli. Zúnáék harcmodora kiemelte őket a többi vezeklő közül. Ragon,
pajzs és láncing helyett denevérgyorsasággal libbenő fojtódrót és lecsapó
borotvaéles tőr. A legidősebbjük, Lóin parancsolt a csapatnak. A nő sejtette
róla, hogy a honvágy a lassan már két évszázados felvilági száműzetés alatt lassan,
de biztosan elkoptatta elméje épségét, ahogy a kősziklát a szél. Egyszer utána
settenkedett, és látta, hogy a meglett férfi zokog, mint egy árvagyerek.
Iszonyúan szégyellte magát, amiért hallgatott homálytestvérére, aki titokban elásott
aranytallérokkal beszélte tele a fejét, és követte.
Korábban sosem gondolta volna, hogy az ősi
ellenség egyik tagjával fognak egy levegőt szívni, na de azt sem sejthették,
hogy a mindenféle tudományáról híres varázslóváros képes lesz arcon köpni Tarin
nagyjait és a sok tízezer hősi halált halt vértesét, és követeket küldeni, mi
több, haddot ajánlani egy hordányi feketeszívű, mocskos, vérre szomjazó
dúvadnak. A homálytestvér igyekezett elterelni a gondolatait, és azt súgta
neki, hogy Tarinnak tetsző, amit tenni fognak, a vén uralkodó pedig oly hálás
lesz, hogy talán még vissza is fogadja őket.
A kántálás már jó ideje abbamaradt. A
fenyőmagokat ropogtató Zúnának könny szökött jégkék szemébe. Mélyet sóhajtva,
sajgó szívvel gondolt Sagtakarra, a szorgos fajtársai által vájt tárnák mélyén
lobogó vidám, barátságos lángokra, és buzgón bólogatott, miközben lelke
árnyékának duruzsolását hallgatta. Tömpe, gyászkeretes körmű ujjai a nyakában díszelgő
orkagyar nyakláncra tévedtek. A tegnapi küzdelem! Jól meglepték az átkozott
szörnyetegeket. A shúroknak és a velük lévő primitív embereknek jóformán arra
sem volt idejük, hogy megemeljék hitvány fegyvereiket. Azt meg kell hagyni,
hogy a szörnyszülöttet óvó fegyverforgatók is jól harcoltak, jó lesz, ha rajtuk
tartják a szemüket. Váratlanul egy toboz reccsent a sötétben, a nő pedig
kivonta a pengéjét.
- Kivallattam a foglyot - szólította
meg a kardforgatót a két testőre társaságában érkező, rókavigyorú, széles vállú
alak, szinte köpve a szavakat. – Hamarosan elérjük a hodályukat. Nem fogod
elhinni, cimbora, de még táncos, zenés mulatságot is rendeznek a
tiszteletünkre. Remélem, nem hoznak szégyent rád a kurta lábaid.
- Nem őriztünk együtt racklát,
szörnyszülött! – csattant fel Zúna.
- Emlékeztetnélek arra, te
csökött némber, hogy a hatalmas uram kémei nélkül nem derült volna fény a
Szövetség szégyenteljes árulására. Nélkülünk még mindig abban a penészes odúban
ücsörögnétek, és a pinceászkákat itatnátok a keserű könnyeitekkel.
A hosszú sörényű, köpenyes alak meg sem várta
a homlokát ráncoló nő válaszát, és a saját tüzük felé vette az irányt. Az
ismeretlen kovácsmester beteg elméjére valló díszítésű gyilokokkal felszerelt testőrei
csöndes árnyakként követték. Óvatosan leült, valamivel messzebb a lángoktól,
hogy a mellkasából kinőtt ikertestvére ne szenvedjen a hőtől. A borzalmas
kinövés ezúttal nem rúgkapált, a torzszülött pedig szeretettel cirógatta végig annak
hátát, tomporát.
-Tudom, mennyire idegesítőek ezek
a férgek, de mint láttátok, hasznosak – mondta a harcosainak a saját nelvükön,
azok pedig némán bólintottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése