2013. szeptember 2., hétfő

II. Hősök Napja




Örömmel szeretném tudatni mindenkivel, hogy véglegesítettük az időpontot és Szeptember 21. napján 10:00-18:00 -ig Szombaton kerül megrendezésre a II. Hősök Napja Szerepjáték találkozó. Reméljük mindenki el tud jönni aki részt vett az elsőn, illetve új arcokkal is találkozhatunk. Természetesen újra kiosztásra kerül a AranyTöcs díj és a Vándorkupa is!

Helyszín: Szekszárd Zrínyi Sörkert Étterem
Részvételi díj: 1500 HUF (befizetési határidő Szeptember 16. )
Karakteralkotás az alábbi linken érhető el.
Továbbra is köszönet érte Amundnak és a Kronikák.hu csapatának. A karakteralkotásban található Elismerések természetesen nálunk is érvényesek, valamint az I. Hősök Napja verseny karakterei a 2. csoportba esnek.
A Karakterek előtörténetét minden csapattól együtt kérjük elküldeni a következő e-mail címekre: vodli.jeno@gmail.com illetve luciusun@freemail.hu . Az előtörténeteket szeretnénk díjazni 200-400-600 plusz Tpvel a karakteralkotás során, ezért megkérünk mindenkit, hogy legkésőbb Szeptember 16. napjáig legyenek szívesek elküldeni. Aki nem küld természetesen elesik a fenti plusz pontoktól.
Befizetést az alábbi számlaszámra lehet megtenni:
OTP számlaszám: 11773463-00215211
Név: Vodli Jenő


Kéretik a közleménybe odaírni, hogy Hősök Napja, és a neveket akik számára ez be lett fizetve, köszönöm.

Kérdésekkel az alábbi elérhetőségeken lehet zavarni bátran minket:
Vodli Jenő (Shalafi):
- vodli.jeno@gmail.com
- http://www.facebook.com/jeno.vodli
- 06-70/38-138-48
Vodli Márió (Lucius):
- luciusun@freemail.hu
- http://www.facebook.com/mario.vodli
- 06-70/36-940-25

Ami még nagyon fontos kikerült a hangulatkeltő is a találkozóhoz jó szórakozást az olvasgatásához.
Vihar utáni csend 


A napok óta tartó hóvihar csitulni látszott. A mindent beborító fehérséget csak néhol törték meg az örökzöldekről leszaggatott ágak , melyek csonka végtagokként tanúskodtak a tájat át meg átszabdaló pusztító erejü vaharról. Hiába a pillanatnyi lélegzetvétel amit a vihar engedett a megtépázott erdőnek a sűrű szemekben hulló hó és a reggeli köd miatt továbbra sem látothatott senki meszebb pár kurta lábnál. A monoton zúgás szinte teljesen elnyomta a hó ropogását amit a szőrmebundás csizma és annak súlyos viselője keltett. Alakja alig volt elválasztható a fáktól melyeknek fedezékében próbált szembeszegülni a förgeteggel. Egyik kezével egy kidölt fának támaszkodva törölte le a hideg ellenére is csatakos homlokát a magányos alak, miközben a távolt kémlelte hátha megláthat valamit, valamit amit már hetek óta szívós farkas módjára keres, űz. Szemében vadul lobogott a tenni vágyás tüze , melyet a szarkalábak és barázdák sem tudtak elhomályosítani amit az évek rótak az arcára. Már nem volt sok hátra, hogy elérje annak az átkozott dombnak a tetejét és akkor majd lefelé haladhat. De tapasztalt volt tudta, hogy nem lehet könnyelmű hiszen lefelé talán még veszélyesebb lesz az út mint felfelé, nem csak könnyebbséget rejt, de egy rosz lépés és egy fa állítja meg. Nem engedhette meg magának a gyengeséget, hiszen ez a vidék elevenen falja fel a gyengéket. Hiába látta közelinek a magaslatot így is órákba tellett , hogy elérje azt és letekinthesse a dombok és hegyek körülölelte medencébe. Fekete féregként rágta lelkét a kétely, hogy mi van ha ismét tévedett, mi van ha ismét csak egy üresen tátongó erdős katlant talál, ahonnét, talán nehezebb lesz visszatérnie mint legutóbb. A viharok egyre erősebben tomboltak, minden egyes alkalommal, nem lehetett kiszámítani, hogy mikor jön és , hogy mikor megy. Utitársat sem talált magának, hiszen senki sem volt olyan bolond, hogy önként és dacolva kockáztassa az életét egy olyan dologért ami talán , vagy ahogy többen állították a felfedezők közül biztos, hogy nem is létezik csak egy öreg hagymázas képzelgése csupán. Ahogy felért a tetőre behunyta a szemét és elmormolt egy rövid imát minden istenségnek aki a segítségére lehetett abban a pillanatban.

-         Ó , ti égiek, kiket én megérteni nem is akarok. Kérlek titeket most az egyszer legyetek kegyesek hozzám vén szolgátokhoz és adjátok, hogy lassan végtelenre nyúló utamat befejezhessem. Adjátok, hogy megtaláljam amit keresik.
Ezután lassan, már–már fájdalmasan lassan kinyitotta szemét. Először semmit sem látott csak csillagok táncoltak a szemei elött azután, hogy összeszorította őket. Észre sem vette, hogy mikor állt el a vihar. Ahogy az utolsó hódarabok is lehullottak az égből és kitisztult a látása úgy vette észre az ősi romok sziluettjét. Megdörzsölte szemeit, nem akart hinni nekik, hát meghallgatták az istenek.  Nemsokára egészében csodálhatta meg az ősi romvárost mely csak árnyéka volt hajdanvolt pompájának, de így is tudta több titkot rejt mit hátralévő rövid életében kérhetett volna. Harsány kacagásban tört ki a gondolattól és évek óta most először volt igazán jókedve, hogy még a könnye is kicsordult, hogy öreg arcán végigfolyva már jégcseppként koppanjon a bakancsát.
 


1 megjegyzés: