Ghad

A héten úgy gondoltam inkább megosztom veletek egyik kedvenc karakterem, Ghadnak a Vas fiainak énekmondójának előtörténetét. Jó szórakozást és várom a ti előtörténeteiteket a találkozóra!

-          - Gaugok! Körém!

Ordított teli torokból a vén énekmondó. Mindenki tudta róla, hogy ezer meg ezer csatát járt meg az öreg és a fejszéjét már nem igen emeli meg de azért még bármikor beveri  egy harcos pofáját, így azonnal odasereglettek a kölykök. Pár Gaug birkózott a társaságban őket egy könyed rugással meggyőzte , hogy hadják abba.

-        -  Vas fiai vagytok mindannyian és kötelességetek emlékezni a hősienk nevére! Ma Sziklarepesztő Ghadról fogok nektek mesélni – közben lecsapott egy virgonckodó kölyköt – na szóval Ghadról fogok mesélni nektek aki az én nagyapámnak volt a  nagyapja. Szóval ha valamelyikőtök is pofázni mer feltörlöm vele a padlót.

Nem is mert ellenkezni egyik sem. Az öreg megidézte őseitöl örökölt szavakat majd a tábortűz természetellenes táncba kezdett majd fellobogott nagy robajjal. Szép lassan elkezdtek képek körvonalazódni a tűz mélyén. A Gaugok tátott szájjal bámultak – ritkán láthattak ilyen csodát, nem pazarolták az énekmondók fölöslegesen a hatalmukat holmi kölykökre. A kép ahogy élesedett az öreg énekmondó elkezdett az elötte heverő dobokon ritmusosan játszani, majd ahogy a tőzben lévő képen kiélesedtek az egymás között ugrándozó kölykök alakjai amint éppen háborúst játszanak a vén ork hangja felzúgott mint vmi ősi vonyítás  a bányák mélyéről, és elkezdte dalolni Sziklarepesztő Ghad történetét az ifjaknak.

Fél tucat ork kölyök csépelte egymást kisebb nagyobb fadarabokkal és ordibálltak különböő csatakiálltásoat egymásra. A legnagyobbra ketten ugrottak egszerre, hogy földre döntsék de az gyomronrugta az egyik társát a másik viszont a lendületével elsodorta és a földrezúgtak. Vad ökölcsapások közepette hemperegtek, körélyük gyűltek a maradék kölykök és hangosan úszították egymásnak őket. Néhány arra járó felnőtt is megállt megnézni mi lesz a végkimenetel. Végül a nagyobb darab kölyök lerugta magáról a társát majd elrugva magát a földtől és lendületből ugy állon vágta a kisebbiket hogy az elvesztette az eszméletét.

A lángok fellobogtak a kép eltűnt majd pár másodperc után egy másik kép körvonalazódott. Egy sátorban feküdt valaki az ágyon, mikor a kép már kivehető volt látni lehetett, hogy a kisebbik kölyök fekszik és melette gubbaszt a nagyobbik. a fekvő kinyitotta a szemét és felült. Az idősebb nagyobb darab mély hangon megszólalt

-          - Öcsém ugy fest csunyán kikaptál ismét! – teli szájjal vigyorgott

-        - Majd ha én is megélem a tizedik nyaram elkalapállak! – összevont szemöldökkel ellenségessen méregették egymást pár másodpercig majd elvigyorodtak és együtt mentek ki a tűzhöz ahonnan már szálingózott a sülő hús finom illata.

A kép ismét elhomályosult majd egy férfivé avatási ceremónia képei élesedtek ki.

-          Következő évben férfivé avatták Bharak-ot. – mesélte az öreg énekmondó a tátott szájjal leső Gaugoknak – Jogában állt családot alapítani és maga mellé vehette öccsét, hogy segítsen neki megerősödni, mert a bölcs Bharak látta testvérében, hogy valamikor bölcs és erős harcos vállik belőle, kire a Vas fiai büszkék lehetnek.

Két évvel késöbb öccsét is férfivá avatták, aki az ő edzése nyomán igen megerősödött, még gaug volt de puszta kézzel leterített egy bikát is akár. A sámán mikor megkérdezte, hogy milyen nevet választ ő büszkén ordította bele a csillagos éjszakába

-         -  GHAD!

-      - Ekkor kapta nevét – mondta büszkeségtől sugárzó arccal a vén ork - az utóbbi évszázadok legerősebb énekmondója ki a Vas fiainak törzsében született.

A tűz fellobogott és csata zajait kezdte ontani magából. Csörögtek a fegyverek, harci üvöltések szakadtak fel. Bharakot mutatták a lángok ahogy vezeti embereit a csatába, ajkán hősi dallal küzdve. Ahogy látni lehetett a hátteret látszott, hogy egy ork táborban folyik a harc. A talaj iszamóssá vált a vértől, orkok és emberek hullái hevertek amerre a szem ellátott. Bharak elesett a csatában, övérő letépték a családja szent amulettjét, amit egyik őse szerzett még Ghar Bokkar oldalán harcolva. A táborban maradt kevéske harcos és öregek mind meghalltak. Lemészároltak sok gaugot és asszonyt is. Az erősebb gaugokat elhurcollták. Az ifju Ghad tajtékzott a dühtől puszta kézzel tépett szét két katonát, majd valaki hátulról leütötte, mielött elájult csak egy fekete lobogót látott maga elött melyet egy vörös kard szel át.

-          - Ghad akkor örökre megjegyezte ezt a hadijelvényt, lemészárolta a családját, elvett tőle mindent amit fontosnak tartott. Egy valamit kivéve! A büszkeségét és az ősei tudását. Nem adhatta fel hiszen ő a Vas fiainak énekmondója volt, és kötelessége volt bosszút állni. Így saját vérével fogadta, hogy felkeresi és puszta kezével fogja megölni azokat akik felelősek mindazért, és fogadta, hogy visszaszerzi az ősi amulettet. Ezt! Nézzétek kölykök és okuljatok, hogy az akarat mindenre képes.

A lángok között ujra képek jelentek meg. A rabokat egy bányába vitték, sokan önkezükkel vetettek végez az életüknek, hogy ne legyenek szolgái a mocskos emberfajzatoknak, Ghad nem tehette ezt meg, hiszen vérével esküdött meg , hogy bosszút fog állni és nem tér addig haza törzséhez amíg vissza nem szerzi az amuletet és vele becsületét, hiszen szégyelte magát , hogy nem tudta megvédeni övéit. Egy hosszú évig dolgozott a bányában, ez alatt vagy fél tucatszor verték agyon mert megpróbállt megszökni, de ő nem adta fel, épp készült a következő szökésre mikor véletlenül kihalott egy beszélgetést az ember rabok közül. Azt beszélték, hogy elvisznek pár erös szolgát gladiátornak, hogy szórakoztassák a nagyurakat. Ghad tudta, hogy ez lesz az ő lehetősége kijutni a bányákból. Ezután türtöztette magát nem verte agyon a szemtelenkedő rabszolgákat, csak dolgozott, hogy izmait megfeszítse és éjjelente mikor senki sem látta gyakorlatokat végzett, hogy szellemét felkészítse. Néhány holdnappal késöbb egy esős délután érkezett meg egy karaván, hogy megnézzék a szolgákat. Ugy mustrállták öket mint vmi állatokat, magában örjöngött Ghad és legszívesebben széttépte volna mindet, de Ghad bölcs volt és tudta nem lenne esélye több tucat felfegyverzett katona ellen, így kezében kődarabokat szorítva próbállta türtőztetni magát.

-        - Innen kapta nevét is az én ősöm, mert ezen szokását késöbb is megtartotta, ha tudta, hogy le kell nyugodnia valahogy mindig köveket morzsolgatott.

Ifinbe vitték a rabokat egy ottani gladiátor iskolába ahol főként rabszolgákkal foglalkoztak. Ghadot Acélrácsok mögé zárva tartották mert félték erejét.

Itt történt, hogy csodálattal adózott egy embernek aki fajtája között bizony kimagasló erejü volt mégis két kardot forgatott. Mozgása gyors volt ütései csontrepesztőek. Az egy Dzsad gladiátor volt, de szabad nem ugy mint Ghad. Tudta, hogy egy ilyen szövetséges mindig  jól jöhet. Hónapok alatt összebarátkoztak, többször küzdöttek együtt az arénában, késöbb párosával is beküldték öket. Az ember megtanította fegyverforgató tudományát az ifjú Orknak, aki elmondta történetét neki. Az ember ugy döntött segít neki megszökni, hogy becsületén esett csorbát kiküszöbölhesse. Több mint egy évig voltak párok az arénákban, Ghad testvéréül fogadta az embert amit vérükkel meg is pecsételtek. Késöbb mint tudjátok többször járt a törzsnél a Dzsad kinek Ork neve Harradh és vérvonala a harcos nemzettségeket erősíti mai napig.