VII. Hősök Napja - Hangulatkeltő

Kedves játékosok álljon itt a VII. Hősök Napja találkozó hangulatkeltő novellája.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a kaland helyszíne Kahre csodás városa lesz.

Jó olvasgatást kívánok mindenkinek és karakterkészítést. 

Ne feledjétek:

"Örökké akartok élni?"

In medias res

A Zengő üllőben szokásos csendes délutáni forgalom volt. Néhány kései ebédjét költő vendéget leszámítva csupán a szikár vállig érő hajú vidám arcú kocsmáros és egyik segédje a hollóhajú Kartha csinált csupán úgy mintha sürgölődne, de nem volt igazán mit tenni. Az nyíló ajtó behozta a száraz kora tavaszi hideg szellőt, ahogy a férfi két társával bejött az ajtón. Senkit nem zavart a jelenlétük, és ők sem törődtek a többiekkel. Leültek egy szabad asztal mellé rendeltek némi italt és ételt majd az elsőként belépő vitte a szót a társalgásban. Stílusából és megjelenéséből látszott, hogy valami féle vezetője lehet a két másiknak. Azok minden szavával egyet értve bólogattak és erősítették meg minden gondolatát.

-       -   Fiuk, nem ilyen volt ez a város mikor kezdtem. Emlékszem, hogy kölyökként még keményen meg kellett küzdeni minden plusz betevő falatért. Nem voltak ilyen ingyen konyhák meg jótét lelkekkel tele a város… óóóó nem –kalandozott el szeme a messzeségbe- emlékszem, hogy akkoriban a papok mind rettentően el voltak foglalva minden apró újítással. Ráadásul nem telepedett rá a városra sem ez az átkozott koromfelhő sem, hogy az istenek rúgják meg.

Nagyot hörpintett az italából, ezt kihasználva egyik társa egy kese hajú húszas évei végén járó oldalán kardot viselő fickó szólalt meg.

-      -    Nem kell annyira messze menni uram, mikor süldő voltam csak a városőröktől kellett tartani nem volt tele a város Nyekergőkkel.

-

-      -   Áh Hanno ne is emlegesd azokat nekem, hogy gyűlölöm az összest. Régen elég volt pár jól csengő ezüst ha azt akartad, hogy egy kicsit félrenézzenek, de most, hogy ezek itt vannak – jelzés értékkel lemondóan csapott az asztalra – mielőtt megjelentek volna arany élet járt a magunkfajtákra. Emlékszem régen a főnökök kezében volt a fél város, vezetőkkel mindenkivel egyetemben. Szép is volt mikor a papok tényleg csak a maguk dolgával törődtek, de nem, nekik rendbe kellett hozni a várost, új dolgokat építeni, ma már egy tisztességes tolvajnak nem elég egy jó penge meg egy álkulcs. Tele van a város trükkösebbnél trükkösebb szerkentyűkkel. Volt idő mikor egy duplafedeles lakat volt mindennek a csúcsa.

Jókedvű kacagás rázta meg a három embert, ahogy a régi emlékek elöntötték őket. Nagyot húztak a kupáikból majd megvárták míg egyikük hoz még egy kört a társaságnak. Kicsit ültek a kupák fölött és gondolkodtak, hogy hogyan tovább majd ismét a központi széken ülő alak vette fel a szót.

-      -    Az állam még éppen, hogy pelyhedzett mikor az első emberek a kezem alá kerültek. Marha nagy szerencsém volt én mondom. Jó embereket kaptam, az istenek óvják a lelküket, nem volt olyan balhé amit ne tudtunk volna megcsinálni. Egy alkalommal 3 katona és egy csapat világcsavargó orra előtt pakoltunk ki egy fél raktárt. Szép idők voltak hetekig dorbézoltunk az árából. Nem volt vetélytársunk a szakmában! Még a vakarcsok is csak hátul kullogtak.

Ismét jóízű kacagás volt a válasz ahogy felelevenedett lelki szemeik előtt a történetek. Ismét nyílt az ajtó és egy csapat kissé viharvert, alak sorjázott be. Látszott rajtuk, hogy nem helyiek. Leültek az egyik félreeső asztal mellé sorban leadták a rendelésüket Karthanak.

-      -    Kalandozók – vetette oda foghegyről a kis társaság vezetője az embereinek – mindig is csak a baj volt velük, emlékeztek szeplős Sem-re? – a kérdést széles vigyorral tette fel, tudta, hogy mindketten jól emlékeznek Sem-re, hosszú combok igéző tekintet, lángvörös haj és olyan mosoly amivel még a legvaskalaposabb pap pantallóját is le lehet varázsolni, ezt tapasztalatból tudták – ezek a világcsavargók voltak a specialitásai, jobb napjain az egész társaság vagyonát elszedte és még arra is volt ideje, hogy jól érezze magát. Nagyot kaszált, de veszélyes játékot játszott…

-         -      Mi történt vele végül? Mert olyan hirtelen tűnt el, sok a pletyka, de te biztos tudod főnök.

-       -        Nem szép történet – hajolt közelebb az embereihez – erről is azok a papok tehetnek….

Mielőtt befejezte volna a mondatot az üvegablak nagy csattanással betört, mindenki odakapta a fejét és egy öklömnyi vasgolyó gurult az Zengő üllő közepére…