2016. november 7., hétfő

VIII. Hősök Napja

Ez is eljött, és milyen gyorsan el is múlt! Nagyon vártuk már ezt a találkozót, egy különleges kalanddal, ami úgy hiszem, hogy sikeresen kiállta a próbát, habár nagy volt benne a rizikófaktor, szép munka volt ami elsősorban Tanti és Lucius keze munkáját dicséri! Aki szeretne vetni rá egy pillantást az itt megtalálhatja:





Mivel volt igény ezért tartottunk egy nulladik napot ahol egy DnD és egy Káosz játékba vethette bele magát a korán érkező társaság. Én magam most próbáltam ki először a DnD-t de kiválóan szórakoztam Bea jóvoltából, de miképpen is lett volna mikor egy tucatnyi meleg goblin kísért minket a troll szakácsnőnkkel egyetemben!

Másnap szépen feltöltődtünk közel maximális létszámra majd 30 főre. Jó volt látni, hogy ennyien érdeklődnek irántunk, munkánk iránt és még a társaságunkat is el-el viselik. :) Tanti már szokásosnak mondható CoC kalandja ezúttal a '80-as évekbe kalauzolta a játékosokat míg a többi asztalnál M.A.G.U.S. illetve Lucius Age of Akkuratium játéka zajlott. 

Szombaton pedig kezdetét vette a fő kaland! Én magam egy régi jó ismerős csapatot kaptam, így megszokott rutinnal vethettem bele magam a kaland sűrűjébe, de még így is értek meglepetések, és sikeresen éltük át együtt a kaland által kínált katarzisélményt, személy szerint hidegrázós záró jelenettel! Ezúton is köszönet a csapatomnak a kiváló szórakozásért!

Még egyszer gratulálnék a nyerteseknek: Assasin's Greedo csapata valamint Tominak és Julinnak!

Végül csak eljött a szomorú búcsú pillanata, mindenki hazaindult, de szívében mindenki tudja, hogy nemsokára ismét felvirrad a HŐSÖK NAPJA!

Addig is ne felejtsétek:

"Örökké akartok élni?"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése