II. Hősök Napja - Második hangulatkeltő

Már csak alig két hét az eseményig, nyugodtan lehet küldeni a karaktereket és a jelentkezéseket még akár egyénileg akár csapatostul, addig is álljon itt egy újabb rövidke hangulatkeltő, hátha még több ember tetszését nyeri el. Ne feledjétek: "Örökké akartok élni?"

Már hetek óta csak ez az átkozott imbolygás. A fiatal Kadal-papnak sem a gyomra sem a szervezete nem volt hozzászokva. „A Törpék mégis csak a hegyek mélyére lettek teremtve és nem arra, hogy hajózzanak” Zsörtölődött néhanapján mikor felerősödtek a hullámok. Ráadásul folyton recsegett ropogott minden a talpa alatt és a feje fölött. Az egyre marconább időjárás fokozódó terhet jelentettek az amúgy a maga nemében egész nagynak nevezhető hajónak. A kötelek folyamatosan jegesedtek éjszakánként, a  vitorlák is egyre nehezebbek voltak. Korábban nem értette, hogy miért vonták be a hajó orrát fémmel, ilyet még nem látott , habár az is igaz, hogy túl sok hajót sem látott, így nem tette szóvá. De az egész hamar egyértelművé vált mikor már hetek óta utaztak a hajóval és már a tengeribetegséget is sikerült legyűrnie. Akkor már harmadik napja fagyott és arra ébredt, hogy eget rengető durranások rázzák meg a fedélközben található kabinját. Felkapta bőrpantallóját és meleg gyapjúkabátját, az ajtón kilépve még a pörölyét is kézbe vette és úgy rohant fel a fedélzetre. Felkészült minden rosszra, úgy hitte, hogy kalózok támadhatták meg a hajót, át sem futott az agyán, hogy mit keresnek ilyen messze a partoktól. Ahogy kilépett a fedélzetre arcába csapott a jeges metsző északi szél, egy pillanat alatt érezte ahogy összefagynak a szőrszálak az orrában. Arra számított, hogy a hajójukat megcsáklyázták vagy egyéb célra alkalmas szerszámmal ejtették fogjúl. Hosszú másodpercekbe került mire a szeme hozzászokott a hózivatarhoz. Sehol semmi életjelet nem látott a kötélzeten lógó illetve a fedélzeten szaladgáló matrózokon kívül. De senki sem tünt izgatottabbnak vagy idegesebbnek a szokottnál. Előresétált a hajóorrba, hogy talán észreveszi mi ez az istentelen dörgés ami nem akart abbamaradni. Ahogy lenézett a sötéten suhanó vízre akkor vette észre, hogy hatalmas jégtáblák adják ki azt a zajt ahogy nekicsapódnak a fémmel borított hajóorrnak és törnek ezernyi apró darabra. Valami kurjantást hallott az árbockosár felől, de nem értette az artikulátlan óbégatást. Többen gyűltek a korláthoz és kezdték a látóhatárt fürkészni, követte hát a tekintetüket. Még hosszú percekig lélegzetvisszafolytva meresztették a szemüket, hogy meglássák azt amit a magasban a matróz is. Egy jóval magasabb és vállasabb figura aki még ilyenkor is viselte megszokott vállvasát odalépett Kadal-papja mellé, vállára tette kezét és halovány mosollyal az arcán révedten meredt a fehérlő semmibe. Az hátranézett és látta az Krad-lovag mögött ácsorgó útitársaikat is akik hozzáhasonlóan kissé megbabonázva nézték az elöttük kirajzolódó sziget partjait. 
- Igen barátaim utazásunk legizgalmasabb része még csak most jön.

Mondta az ifjú törp és visszafordult, hogy ne szalasszon el egy pillanatot sem Bórog ősi földjének látásából.