2016. október 23., vasárnap

VIII. Hősök Napja - Bea, D&D

  A király amulettje – D&D

Egy klasszikus Dungeons and Dragons modul, ami a Forgotten Realms világán játszódik, és elsősorban azoknak szól, akik csak kevésbé, vagy egyáltalán nem ismerik a D&D szerepjátékot. Maximum 4 játékost várok csütörtökön, lehetőség szerint előre elkészített karakterekkel, melyeket 4. szintűnek kell megalkotni. Ehhez használható a 3. kiadású Játékosok Könyve, Forgotten Realms világleírás, a Dal és Csend, Hit Védelmezői, Kard és Ököl, Vadon Mesterei, illetve a Vér és Varázs kiegészítők, melyek magyarul is mind megjelentek.



       Büdösláb Priszk egy terebélyes mogyoró bokor alatt lapult. Társai szintén a közelben rejtőzködtek, egyéb erdei növényeket használva takarásként, több-kevesebb sikerrel. A goblinok Faerün szerte híresek voltak –azaz hírhedtek- rajtaütéseikről, azonban nem tökéletes álcázó képességeik, hanem veszett harci taktikájuk és magas létszámú csapataik együttes hatása tehetett erről. Priszk bandája egyiket sem mondhatta el magáról. Mikor elhagyták a törzset a világjárt Priszk unszolására, úgy hitték fényes jövő áll előttük. Rettegett banditák, hétpróbás csirkefogók hírében állnak majd, nevesített goblinok, egytől-egyig. Pár hónapot töltöttek a grimjordi erdőben, már egészen goblinosan megszedték magukat, mikor páncélos, fegyveres zsoldosok érkeztek a város felől. Az erdőben felállított csapdákat könnyedén kikerülték és hamar rátaláltak a goblin-tanyára. Emberek voltak és néhány bolhás gnoll, szétverték a bandát, aminek úgy a fele élte csak túl a zsoldosok látogatását. Eztán se kincs, se elég harcos nem maradt a sikeres bűnbanda felállításához, de azért nem adták fel. Figyelmüket a kereskedők által használt útra irányították és nem terrorizálták tovább a városszéli parasztokat, hátha akkor nem kapnak a nyakukba zsoldost, meg bolhát. Ez be is vált egy darabig: rabolgattak, gödröt ástak a hulláknak, darabokra szedték és elhordták a szekereket, megették a lovakat… Ahogy a nagy könyvben meg lenne írva, ha ugyan a goblinok tudnának olvasni, vagy írni. Aztán ismét felütötte foltos fejét a vész. A gnollok és társaik visszatértek, ezúttal nem az erdőbe és nem is a banda maradékáért, hanem a zsákmányért. Megjelentek az úton, lekaszabolták a visítozó kereskedőt és csapatát és szekerestül, lovastól megléptek. Csak a hullákat hagyták hátra, amiket Priszk elővigyázatosság címszó alatt elásatott társaival. Ez a szerencsétlen eset még kétszer megismétlődött, mikor a banda kollektíven eldöntötte, hogy ami sok, az sok: valamit tenni kell. Büdösláb (merthogy tiszteletteljesen mindenki csak a vezetéknevén szólította a bandavezért), kiötölt egy minden eddiginél jobb tervet, ami nem vallhatott kudarcot. A folyamat az út beerdősítésével vette kezdetét. Bokrokat, facsemetéket, sőt, a lelkesebbek még virágokat is ültettek a poros, kemény földbe, amiket szorgosan locsolgattak és gondoztak, s mert Priszk hallotta egyszer, egy igazi druidától, hogy a növényeknek lelke van, így tilos volt a közelükben káromkodni, vizelni és verekedni. Ettől gyors növekedést reméltek és gyors meggazdagodást. Nem haladtak valami gyorsan és már félő volt, hogy híres kertészek lesznek, hírhedt banditák helyett, de aztán fényes elméjű vezérük megtoldotta a tervet és az erdei ösvény elejére, mely a szekereket hivatott az erdőbe csábítani, levertek egy táblát, miszerint:



Az ösvényen pedig már közeledett is a jövő évi termőtalaj, egy furcsa társaság formájában, valószínűleg kincsekkel telepakolt zsebekkel. Nem kereskedők voltak, de ettől még ki lehet őket rabolni. Büdösláb Priszk érezte, hogy ezúttal megcsinálják a szerencséjüket!

1 megjegyzés:

  1. én jelentkeznék, amennyiben este lesz :) olyan 6-7 óra körül érek le :) 15:00 körül indul a buszom :)

    VálaszTörlés